ADALÉKOK A SAJÓVÁMOSI REF. EGYHÁZ TÖRTÉNETÉHEZ
"Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget!" (Jel.14:7.) Soli Deo Gloria!


Várady József sajóvámosi lp. beszéde

1967. június 4-én , a püspöklátogatás és

40 éves lelkészi jubileuma alkalmából

A beszéd hangfelvétele

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm ft. Ráski Sándor püspök urat, aki nagymérvű belföldi és külföldi egyházi elfoglaltsága közben időt szakított arra, hogy gyülekezetünket meglátogassa, s itt Isten előtt hitének világosságát megmutassa, s mint főpásztor, egy napra tanítónk lehessen.

Ugyancsak tisztelettel és szeretettel köszöntöm ft. dr. Újszászy Kálmán egyházkerületi főgondnak urat, akivel diákkorunkban együtt raktuk tarisznyáinkba boldogemlékű professzoraink theológiai útravalóit. Ezek a kedves emlékek dacára az ő nagyszerűségének és az én egyszerűségemnek, maradandóknak bizonyultak, kiállták az idők próbáját s nekem különös örömömre szolgál ezen a napon őt házunkban és gyülekezetünkben üdvözölni.

Hasonlóképpen tisztelettel és szeretettel köszöntöm ft. Técsy Béla eker-i főjegyző, püspök-helyettes urat, aki mint egyházlátogató, korábban már járt közöttünk s így nem vagyunk ismeretlenek előtte, akinek a személye úgy áll előttem, mint aki komoly és humoros mondanivalójával mindig a szög fejére ütött.

De nem kisebb tisztelettel és szeretettel köszöntöm nt. Ablonczy László esperes urat és Szabady József em-i gondnok urat, akik egyházmegyénk 80 egynehány gyülekezete fölött melegszívű őrállóink s kiknek egyike válláról csak éppen a palást hiányzik.

Fogadják köszöntésemet az itt megjelent lelkipásztor testvéreim, akik ennek a napnak tanúi kívántak lenni. Közöttük a helybeli rk. és gk. lelkésztestvéreim, akikkel együtt tartjuk a kereső lelkek fölött ebben a faluban Isten sátorát.

Illesse köszöntésem a községi tanács megjelent elnökét, valamint az Aranykalász Tsz. megjelent elnökét és agrármérnökét és minden kedves vendégeinket, akik közelről vagy távolról jöttek. Nekünk rendkívüli ünnep ez a nap, ünnepeljenek ők is velünk.

Végül, de nem utolsó sorban, imádságaink helyén téged köszöntelek, te vámosi és senyei gyülekezet, kik 40 év óta azért kulcsoljuk össze kezeinket, hogy Isten országa e földre szálljon s a magyar rónák napja fényesen ragyogjon.

Köszöntéseim elhangzása után igyekezem feladatomnak eleget tenni, vagyis egyházunk történetét személyes vonatkozásaimmal röviden ismertetni.

Néhány szót Vámos történetéről: Ez a hely már nagyon régi település. A magyarok bejövetelekor itt már régen emberek éltek. Az árpádházi királyok alatt városi rangra emelkedett, volt belvárosa és külvárosa. A templom melletti páston a rendek évente egyszer törvényt ültek. A kastélydombon vár állott, mely Galgóc és Szendrő várával egy jelentőségű volt. Gazdái még a nádorságig is felemelkedtek. A várat a török uralom semmisítette meg. Az egri basa és a szendrői kapitány hatalmi zónája itt találkozott. Népe a török betörésektől és állandó sarcolástól sokat szenvedett.

Ennek a templomnak alapjait az Árpád-házi királyok idejében rakták le. A török világban menedékül is szolgált. A sajóvámosi ref. egyház mint ilyen, a legrégebbi egyházak egyike. 1535-ben az akkori földesúr református lett, s a cuius regio, eius religio elvénél és jogánál fogva, a népet is reformátussá tette. Ez kezdetben nem jelentett semmi különösebb változást, hiszen a lelkész tovább is misézet, gyóntatott és az oltáron gyertyák égtek. Mintegy 100 esztendő kellett a teljes átalakuláshoz. Az 1690-es évek valamelyikében tűz pusztította el a falut templomával együtt, s minden írásos emlék benne égett. A törökök már előbb többször kifosztották a templomot.

Hosszú volna elsorolni a következő évszázadok történetét, nem volt benne semmi világrengető esemény. Őseink élték a maguk sajátos életét, hol sírva, hol jajgatva, hol Istenben bízó hittel örvendezve.

A múlt század végén (1898-1900-ig) generális javítást kapott a templom, eltűnt a fazsindelyes tető és a külön harangláb, s elnyerte mai formáját. A rk. Keglevich gr. földesúr halála után, a református vallású Dégenfeld gr. vásárolta meg a 4000 holdas vámosi uradalmat, akinek örököse leánya: herceg Odeschalki Gyuláné hathatós támogatója lett egyházunknak Bartha Mihály lp. idejében, aki 1896-1926-ig szolgált Vámoson.

És most engedtessék meg nekem, hogy a történetbe saját személyem is beleszőjem. 1913-ban voltam először Vámoson egy itteni fiú hívására, mikor is a nagykarban ültem, mint III. gimnazista igehallgató. Ki gondolta volna még akkor, hogy ez a szószék az én szószékem is lesz? Majd 1922-ben karácsonyi legátus voltam itt, akkor ismert meg engem az itteni lelkipásztor. Akkor alaposan meg is jártam. Jó disznótoros reggeli után, ünnep szombatján elindítottak Senye felé, hogy estére Zilízre érjek. Elindultam, de a nagy hóban és a nagy ködben mint járatlan ember a pincék felé vettem az utam. Mikor már jó darabot mentem, csak gondoltam magamban, nem jól tudták ezek, hogy Senye két km-re van, mire kutyaugatást hallottam a Kőkosár tanyáról, s ők igazítottak el a helyes útra. Zilízen már aludtak, mikor halálfáradtan megérkeztem. A lelkész kérésére 1924 Szilveszterétől 21 hónapig itt voltam káplán. 1927. április 7-én egyhangúan meghívott lelkipásztorának a vámosi gyülekezet, mint akkori ózdi káplánt. 1927. május 1-én iktattak be, a múlt hónapban múlt 40 éve.

Isten iránti hálával gondolok erre a hosszú szolgálati időre, hogy adott erőt, egészséget és adott hozzá képességet is. A munkában eltelt hétköznapok és az imádkozó vasárnapok teltek évről-évre. 1929-ben egy 8 q-ás harangot öntettünk közadakozásból, az Amerikába szakadt testvéreink segítségével. Messze hangzó szava azóta is hirdeti, hogy él a vámosi gyülekezet. Majd jött a népek harca, belövést kapott templomunk, mit egyházukat szerető szorgos kezek kijavítottak.

Rám nézve jöttek a megpróbáltatások keserves évei. Isten leszegényített, de nem vetett el orcája elöl és ez nekem elég volt. Töretlen hittel, meg nem lankadó akarattal végeztem, amit rám bízott. Két évvel ezelőtt kedvem támadt, hogy lefessem a padokat, legyen szebb a templom. 65 évi kopást kellett eltüntetni. Magam festettem két és fél hónapig három sorral, 1 q festéket használva fel. Végtelen nyugalommal, Isten csendjétől körülvéve végeztem e munkát és a gyülekezetem hálás volt érte. A múlt évben két hét alatt újra átlakkoztam.

Hézagosan soroltam ezeket. Hogy mit tudnék még mondani az elmúlt 40 esztendőről? Nyitott könyv volt az életem. Hittem, amit szóltam. Isten áldása volt ez. Ez a hit tartott meg engem őrhelyemen. De sokszor felvittem a szószékre Isten terített asztalát, hogy lássák, minden Isten ajándéka, a kenyér, az öltözet, a kacagó gyermekek, és a szeretet. Éreztem néha, hogy Isten lezavar a szószékről, de úgy is volt, hogy Jézus Krisztus súgott nekem. Amit 10 szóval elmondhattam, nem használtam 50-et. Igyekeztem stílust Jézustól tanulni, egyszerűt, érthetőt. Ő sem járt beszédével a galaxisokon, hanem megmutatta a mező liliomait. Hányszor néztem hálával az égre, hogy templomunk nem üres, s hogy az úrasztalát nem hiába terítjük meg. Isten a megmondhatója, hogy miért van ez így, én próbáltam megmagyarázni magamnak, de nem sikerült.

Embertársaimat megbecsültem, haragot nem tartottam, mindenkit békességre intettem. Mindenkiben megláttam Isten gyermekét, magamat pedig mindig szolgának tartottam. Nem a gyülekezet volt értem, hanem én voltam a gyülekezetért. Egész életemben szerény és igénytelen voltam, még akkor is, mikor módom volt többet aprítani a tejbe. Jelszavam az volt: minden úgy van jól, ahogy van, s ez megelégedést szült bennem. Minden ünnepeltetést kerültem, erre a mai napra azt mondtam, legyen úgy, ahogy az Úr akarja.

Míg iskolánk volt, pár évtizedig magam tanítottam a hittant, most pedig még az orgonából is magam csalom ki a dallamot. Szolgálatom ideje alatt, beleértve a káplánságot is, az akkori gyülekezet 60 %-át eltemettem, 489-et, viszont megkereszteltem 630-at, egy új generációt, eskettem 279 párt és konfirmáltam 606 növendéket. Koporsók, bölcsők, násznagyi kendők így váltakoztak életemben.

Éltem több államrendben. Gyermek és ifjúságommal az Osztrák-Magyar Monarchiában, pályakeresésem idején a Tanácsköztársaságban, majd a trianoni Magyarországban, most a Népköztársaságban. Melyik volt jobb? Szegény szülők gyermekeként kezdtem. Nagyapám zsellér volt, apám kiszakadt a zsellér életből és vasutas lett s összerakosgatott keresetéből 7 hold földet vett s azon már 13 éves koromban aratnom kellett. A vakációk nyarain ott ismertem meg Isten szép világát, a suttogó nádasok üzenetét, s langyos estéken az igazi falusi csend és a fénylő Göncölszekér halk harmóniáját. A szegény emberek hite belém idegződött: ezt Isten adta, ezt elvette Isten, s ez bennem maradt. Nem akartam pap lenni, s Isten mégis annak szánt, szinte kényszerített, hogy az legyek. Szegény fiú létemre a vámosi parókián 80 holdas jövedelmi vagyonba cseppentem bele. Én nem tudom, hogy s mint volt, de amihez nyúltam mind arannyá vált. Végül Isten megsokallta s minden földi jót elvett, de ugyanakkor elvette a gondot is.

Egy új világban élünk, ahol a nagyüzemi gazdálkodás új távlatokat nyit e nemzedék számára s hiszem, hogy szorgalmas népünk anyagi jólétének emelésére s népi államunk boldogulására.

Órákból a napok, napokból az évek, fekete hajadból lassan hófehér lesz. Ez az emberi sors és nincs fellebbezés.

Hadd zárjam azzal, hogy mindennap imádkozom a gyülekezetemért, még az ellenségeimért is. Köszönöm gyülekezetem megértését, támogatását s kérem, hogy 40 esztendei szolgálat után ne vessen ki szíve szeretetéből. Istennek pedig leborulva adok hálát a sok szolgálatért, mérhetetlen jóságáért, kézen fogva vezetéséért és a megtartott életért.

Várady József lp.




Névnap és dátum script

JELENLEGI HOLDFÁZIS

GOOGLE HELYKERESŐ

Logo







A honlapot Várady Zsolt ref. lelkész készítette. drótposta: varadyzsolt@gmail.com

Honlapkészítés